2022

Egyenlőre csak honlap újdonságairól szóló infók:
- Fel került új kaszt az Alkotók, szabálykönyvben is szerepel már fejlődése. Idén már lehet hozni. Később még pár dologgal kiegészülhet.
- Fel került egy segédlet a Karakteralkotásról.

Hangulatkeltők:

1.

Ulim az árbockosárban fészkelődött. A gyomra korgott - az ételt, amit magával vitt már korábban befalta, és tudta, hogy még órákig őrködnie kell. Gyűlölte az árbockosarat. Na nem a magasság miatt, azzal nem volt problémája. De az unalom, az az átkozott unalom...

De mit tehetett, ha jó mászó volt és éles volt a szeme, mint a sasnak? Félig-elf származása tökéletesen alkalmassá tette a szerepre. De türelmetlen férfi volt, és mint jó deroeni, mindig szeretett valami élvezeteset, vagy hasznosat csinálni. A kosárban üldögélni érdekes biztosan nem volt, a hasznára pedig Ulimnak újra és újra emlékeztetnie kellett magát.

"A zátonyok. A szigetek és az eltűnt hajó" - motyogta néha csak úgy, a miheztartás végett, emlékeztetőül. Na, nem mintha valóban szüksége lett volna emlékeztetőre, nem mintha valóban előfordulhatott volna, hogy meglátja a Dicsőséges Carl Narom-ot, az Alaci Flotta egyik legdicsőbb darabját és ne jusson eszébe elkiáltani magát. De ha az ember (vagy a félelf) rettentően unatkozik, néha szeret dolgokat mormolni, még feleslegesen is.

• Talán, csak TALÁN nem veritoniaknak kellett volna építenie azt az átkozott hajót.-

Hallatszott az érces hang odalentről. - Akkor talán nem veszítettük volna el. Biztos úgy járt, mint az a másik, a Melza Öbölben.

• Még... Még hozzád is méltatlan, hogy ezzel példálózol! Sok jó ember halt meg ott! - csattant fel egy másik hang - És különben is...

Ulim lepillantott és a fedélzeten, valamivel az árboc alatt két tagbaszakadt alakot pillantott meg. Jó ideje együtt hajózott velük, de csak névről ismerte őket. Ezek a nemes lovag urak nem vegyültek a pórnéppel, főként a derroeniekkel nem.

• ...a Dicsőséges Carl Narom-ot, ahogy ezt a hajót is, közösen építettük! A te néped és az enyém! - mondta dühösen az alacsonyabbik, egy sebhelyes arcú ember.

• De Veritonban. - vágott vissza a nagydarab, drága ruhákba öltözött, tetovált karú ork. - Hiába küldtünk oda mérnököket, a veritoni hajóácsok "hozzáértését" talán még ők sem tudták ellensúlyozni.

• Hát hogyne. A mérnökeitek nagyon tehetségesek. Ahogy a szabotőreitek is. Talán a Melza Öbölben is a carragoniak ténykedtek...

• Semmi közünk a Melza Öbölhöz! Tisztességgel megnyertük a hajóépítő versenyt, mert türelmesek voltunk, és jobban figyeltünk a tengeristennő szavára.

A két lovag egymástól két lépésnyire állt meg. Farkasszemet néztek egymással. Ulim izgatottan megnyalta cserepesre száradt ajkát. "Talán végre történik valami izgalmas?" Odalent a veritoni láthatóan elgondolkodott, hallgatott néhány másodpercig.

• Rendben, ez kétségtelen. - mondta végül - Ti nyertétek el Yessza kegyét. Ti építettetek előbb tengerjáró hajót.

Az ork képén diadalmas mosoly terült szét, de a veritoni folytatta.

• Ahogy mi is elnyertük San-eth, a hadisten kegyét, mikor Carl király - ha nem lenne ismerős, a róla elnevezett hajót keressük ezen az átkozott tengeren - dicső csatában megverte a népedet és egyesítette Alacot! Aztán csatába vezette a tieidet és az enyémeket az áruló Yech-ta ellen! Így hát ne merészeld becsmérelni se Veritont, se Carl Narom királyt!

Az utolsó szavakat már kiáltotta. Az ork egy fél lépést hátrált és védekezően felemelte a kezét.

• Egy rossz szót sem szóltam Carl Naromról! Jó harcos volt, jó hadvezér, becsületes ember. - mondta. Ulim csalódottan fintorgott, szívesen megnézte volna, ahogy az a két felfuvalkodott pojáca kardélre hányja egymást.

• Persze, ő is naiv volt. - tette hozzá a caragoni kicsit halkabban, és Ulim hallani vélte, ahogy a másik lovag fogai csikorogni kezdenek - De úgy tűnik, ez nálatok már csak hagyomány.

• A királyodról beszélsz, kutya! - kiáltotta a veritoni, és a keze a kardja felé mozdult. A caragoni is megvetette a lábát, a szemébe nézett.

• Naiv, ha mondom! És nekem ugyan nem királyom!

• Ha naiv, akkor csak egy dologért naiv - hogy megbízik abban a kígyó hercegetekben!

• A hercegünk? A hercegünk félretette az őt ért sértéseket, és most Jerome királlyal együtt vonul Fereo felé! Hogy megvédje az ottani népet a szörnyek rohamától!

• Talán hogy megvédje az ottani kristálybányákat!

• Miért ne mindkettőt?

• És hogy alkalomadtán hátba szúrja a jó Lovagkirályt!

• Elég most már ebből! - dörrent fel ezúttal az ork lovag és fegyvert rántott. Kecses vívókardján szinte táncolt a napfény. Erre persze a másikuk, az ember is előhúzta kétkezes pengéjét.

"Megveszekedett bolondok ezek" - gondolta vigyorogva Ulim. "Az unokatestvéreik talán épp közösen vonulnak Fereo felé, ezek meg egymás vérét ontják. De sebaj. Legalább történik valami érdekes."

Azzal Ulim kicsit előrébb hajolt, hogy jobban lásson... és a szeme sarkából megpillantott valamit. Egy apró foltot a távolban. Más nem tudta volna megmondani ilyen messziről, de az ő szeme elég éles volt hozzá, hogy tudja: egy szigetet lát. Egy szigetet, aminek partját zöld fák és jáspis-színű sziklák tarkítják. Hisz errefelé hajózott a Dicsőséges Carl Narom, mikor utoljára hírt adott magáról!

• Ostoba! Azt hiszed, van esélyed? Gyerekkoromtól gyakorlom a fegyverforgatást! - dörrent a veritoni.

• Félnótás bugrisoktól, míg engem a legjobb vívómesterek neveltek! - mordult a caragoni és vívóállást vett fel.

"Most szóljak nekik? Most kiabáljak?" Vakarta meg az állát Ulim. "Akkor biztosan letennék a fegyvert."

Ulim megint a sziget felé pillantott.

"Ha él valaki azon a francos szigeten... szinte sajnálom az illetőt. Ha így folytatjuk, jó alaci módra tűzbe és vérbe fogjuk borítani az egész szigetet, mielőtt megtalálnánk az elveszett hajót." Felsóhajtott és újra a lovagokra nézett. "Talán jobb lesz kiáltanom, mielőtt ezek megölik egymást." gondolta, és nagy levegőt vett.

• A legjobb vívómesterek? - gúnyolódott odalent a veritoni - Hisz olyan az alapállásod, mint egy disznószomorító deroeninek!

• Deroeninek nevetél, te átkozott? - dörrent az ork, és egy lépéssel közelebb lépett a másik lovaghoz.

"Bár belegondolva..." fújta ki a levegőt és helyezkedett kényelembe odafent Ulim "Még várhatok néhány percet. Úgy sem látnának még el a szigetig."

Ulim elvigyorodott, odalent pedig csengő hangon ütköztek egymásnak a pengék.

___________________________________________________________

2.

Mikor senki sem látta, Hai-fen szinte futva sietett végig a falun. Mikor egy-egy földműves vagy halász közelébe ért lelassított: nem volt illendő dolog, hogy egy felnőtt nő, még ha csak most lépett is be a felnőttkorba, úgy szaladgáljon az utcán, mint egy gyerek.

Az emberek persze látták, hogy rohan, de megértően, néhányan mosolyogva pillantottak rá. A faluban nem laktak túl sokan és a pletykák hamar eljutottak mindenkihez.

Ő és Fei-lin, Fei-lin és ő...

Hai-fen megkerült egy kunyhót és elsietett a magtár előtti téren felállított ijesztő istenszobrok előtt. Aztán észbe kapott és megtorpant. Visszafordult és visszaszaladt az első szoborhoz. Mellkasa előtt összeérintette két tenyerét, és lehunyt szemmel meghajolt előtte. Aztán sorban odalépett a másik háromhoz is, mindegyiknek megadva a kellő tiszteletet. Talán egy kicsit gyorsabban, mint szokta, de talán megbocsájtják az istenek.

Tovább sietett, és mivel már a falu szélén járt, ahol senki sem látta, futni kezdett. Futott, egészen dédnagyanyja, a tiszteletreméltó Mai-fen kunyhójáig. Mikor elérte a bejáratot, lassított a léptein, kisimította a gyűrődéseket hosszú, bő ujjú ruháján, és megköszörülte a torkát.

• Tiszteletreméltó Dédnagyanya! - mondta hangosan.

• Lépj be. - jött bentről a válasz, szinte ijesztően hamar. Hai-fen benyitott és belépett a félhomályba. A padlót szőnyeg borította, a szőnyeget párnák és a párnák egyikén ült Mai-fen. A háta egyenes volt, az arca mint egy ráncos koponya, szigorú, fekete szemekkel.

• Ülj le, leányom. - recsegte.

Hai-fen meghajolt és leült a dédnagyanyjával szemközti párnára. A szobának enyhe gyógynövény- és ecetszaga volt.

• Tiszteletreméltó Dédnagyanya. - mondta Hai-fen. A hangja remegett, pedig tegnap vagy százszor elgyakorolta ezt a mondatot a tengerparton sétálva. - A hagyományok szerint eljöttem hozzád, hogy tanácsodat kérjem, mint a család legidősebb nőjéét. A szívem egy férfié lett, én pedig az istenek és az ősök színe előtt asszonyává válnék.

• Fei-lin nem való hozzád. - recsegte a vénasszony, Hai-fenben pedig szinte megfagyott a vér. - Az a fiú... Az a fiú a tengerre vágyik mióta megszületett.

• Igen, Tiszteletreméltó Dédnagyanya, de...

Az öregasszony felemelte egy csontos ujját. A körme olyan volt, mint egy keselyűé.

• Ha méltó vagyok a tiszteletre - recsegete - akkor add meg nekem azzal, hogy nem szakítasz félbe.

• Elnézésedet kérem, Tiszteletreméltó Dédnagyanya.

• Így már jobb - hümmögött az öregasszony. - És mondd, mi tetszik annyira ebben a dagálykóros félbolondban?

A lány néhány másodpercig hallgatott. Oldalra nézett, a kunyhó sötétjébe. Sóhajtott.

• Nem valami tetszik benne, Tiszteletreméltó Dédnagyanya. Nem azért szeretem, mert erős. Pedig elég erős! - mosolyodott el - És nem is azért mert okos... Pedig megvan a magához való esze. Hanem... Csak szeretem. Ha rá gondolok, ha látom őt, énekel a szívem, Tiszteletreméltó Dédnagyanya és tudom, hogy vele akarom leélni az életemet.

Az öregasszony hallgatott. Szomorúan csücsörített, majd ingatni kezdte a fejét.

• Az nagy baj, mert ez bizony tényleg szerelem. - sóhajtott fel - Akkor hát nem állhatok közétek. De két dolgot meg kell tenned.

• Bármit, Tiszteletreméltó Dédnagyanya.

• Az első: ha már én nem tudlak lebeszélni Fei-linről, neked kell lebeszélned Fei-lint a tengerről. A tenger veszélyes és hatalmas, leányom. Én még emlékszem, amikor a démonemberek eljöttek a Rubin Szigetről, hogy magukkal ragadják a mieinket a pokolba... Akkor még leány voltam... De a démonemberek azóta is odakint vannak és a tenger habjait járják! Így hát ha nem akarsz idejekorán megözvegyülni - az öregasszony tekintete ellentmondást nem tűrve fúródott a lányéba - lebeszéled Fei-lint a tengerről.

Hai-fen arcára kiülhetett a reménytelenség, mivel az öregasszony szinte rögtön hozzátette:

• Vagy ha nem sikerül, legalább arra rá kell venned, hogy ne egyedül, vagy a bolond barátaival merészkedjen ki. Inkább csatlakozzon a Jáde Sziget kereskedőihez. - mondta, és mintha a tekintete is megenyhült volna - Ők ismerik a nagy vizet és meg tudják védeni magukat, ha kell.

Hai-fen arcán mosoly terült szét, de az öregasszony ismét felemelte a keselyűszerű ujjat. A lány észbe kapott, tisztelettudó kifejezést erőltetett az arcára és meghajolt.

• Két dolog. Persze. Azt mondtad, két dolgot fogsz kérni Tiszteletreméltó Dédnagyanya. Figyelek rád - mondta.

• Jól teszed. Az én áldásomat megkapod, mivel tudom, hogy a szívnek nem lehet parancsolni. De az istenekét ki kell érdemelned. Áldozatot kell bemutatnod mind a négyüknek. Valami méltót. Jól fontold meg, micsodát.

Hai-fen mohón bólogatott bólogatott. Aztán nyelt egyet, mert látta, hogy az öregasszony szeme minden eddiginél jobban összeszűkült, szinte nem maradt belőle más, csak egy fekete sáv a ráncok között.

• A családunk patrónusának, Yoszoénak azonban valami különösen értékeset kell felajánlanod - recsegte. - Valamit, ami él - monda, és Hai-fen gyomrába hideg rémület költözött.